2014. július 30., szerda

Bugyipelusok: Libero vs. Pampers




Úgy gondoltam, hogy a két legnépszerűbb márkát mutatom be nektek, és nem csak azért, mert ez  a
kettő a legismertebb, hanem azért is, mert most belőlük van itthon. :) Azt tudni kell, hogy régen nagyon Libero ellenes voltam - nem magam a márka miatt, hanem mert mikor Levi újszülött volt, egyáltalán nem bírt megbirkózni az anyatejes széklettel. Így váltottunk Pampersre. Aztán, kb. jó 1 év után megpróbáltuk a Liberot és láss csodát! Most már ő lett a kedvenc. Mind minőségileg, mind árban is és összetevők terén is! Mert az összetevők között is van ám különbség. De ezt a bejegyzést most tök objektíven írom. 




Kezdjük a Pampers Active Boy & Girl bugyipelenkájával. A márka ketté szedte ezt a fajta pelenkát: kapható belőle lányoknak való és fiúknak való. A lányosat természetesen nem tudom megmutatni, de sejtem, hogy minőségileg ugyanaz. Sajnos. Sejtésem szerint inkább a márkát és a designt kell megfizetni a pelenkában, mivel magam részéről egy lótrugyit sem ér. Na jó, nem enged ki semmit, de a minősége! Borzalom. Úgy összecsapták ezt a pelenkát, mintha a raktár részlegről megbízták volna Gazsit, hogy szedje össze az összes selejtes pelenka anyagot, majd abból elkészítenek egy újabb sorozatot. Talán a Sleep and play kiadáshoz hasonlítanám. Kis darabszámban lehet kapni, ráadásul drágán. Két minta található a csomagban. Az oldalán széttépve távolíthatjuk el, de örüljünk, ha akkor nem szakad szét, amikor ráadjuk a gyerekre. Össze sem lehet normálisan csomagolni, mert se ragasztó szalag, se semmi nincs. Aki kevésbé járatos a pelenkázásban, ráadásul azt sem tudja melyik az eleje, mert jelzés, az nincs rajta. Előnye viszont, hogy nem olyan vastag. De részemről soha többet. 



A két minta


Örülök, ha nem szakad el már a felvételkor


Higiénikusan összezárni lehetetlen, hiszen semmi ragasztó szalag nincs


Leheletvékony gumírozás ami lehet előny és hátrány is


Semmi jelzés nincs, melyik az eleje vagy a hátulja



Részemről szerintem elég is volt ennyi a Pampers csodálatosan megtervezett bugyipelenkájából. A másik versenyző a Libero "Up & Go" terméke. A cég már jó ideje környezettudatosságáról ismert, újrafelhasznált alapanyagokat alkalmaz. A Nordic Eco-címke, ami megtalálható minden termékükön,  a skandináv országok hivatalos környezeti tanúsítványa, melynek elnyeréséhez nem elég a szigorú környezetvédelmi előírások betartása, hanem a tanúsítvány az egyes termékek funkcióját és minőségét is értékeli.

Lássuk hát: 

Először is, érdemes megemlíteni, hogy nem csak kettő, hanem öt szép mintát találtak ki a pelenkákra.  Mindegyik szépen megrajzolt, és nyomtatott minta, nem pedig a Pampers "mindjártkifogyafestékapatronból" színű pelenkája. Nem illatosított feleslegesen, nincs benne petrolátum és alkohol, ami sajnos nem mondható el a Pampers pelenkáiról. Erős pelenka, strapabíró gumírozással. A megtelt pelus oldalát alig lehet széttépni, ha le akarom venni a gyerekről. Gumírozása erős, de rugalmas. Praktikus ragasztószalag gondoskodik a pelenka higiénikus összecsomagolásáról. Csak leszedem Leviről a pelenkát, összetekerem és leragasztom, majd mehet is a kukába. A gyengébbek kedvéért pedig hátul található egy jelzés, hogy az a hátulja. :) Könnyű feladni, nem kell félni, hogy elszakad az oldalánál. Puha és kényelmes anyagból készült. Számomra plusz pont, hogy meg mutatják, milyenek a pelenkák a csomagban. Mínusz pont, hogy elég vastag. Részemről ő a nyerő. :) 


5 különböző design a pelusokon

Erős oldal gumírozás, varrás

A comboknál is ez a helyzet


Könnyített összecsomagolás



A gyengébbek kedvéért :)



Többször visszazárható



Nektek mi a véleményetek róluk? Más bugyipeluskról van tapasztalatotok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése